MyHomePage

Akárki akármit is gondol, ez egy bútorbolt neve, nem túl régen nyitottak itt a városban is üzletet. Mi is úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk, már csak azért is, mert a reklámjukban találtunk nekünk tetsző ágyat. El is mentünk, ki is választottuk az ágyat, majd jöttek a dolog hátulütői. Először is a két ágyat egy harmadik áráért hozzák ki és szerelik össze, másodszor meg 14 napos határidővel vállalták a kiszállitást. Csütörtökön telefonáltak végre, hogy hétfő reggel hoznák az ágyat, ha ez nem felel meg, akkor csak az ünnepek után, ami már ugye szeptember vége. Tulajdonképpen ez a hétfő is már a 15. nap, szóval nem tartották igy se be a vállalásukat, de mit lehet csinálni? Beleegyeztem, és hétfőn talán meg is érkeznek az ágyak. Ami azonban már most biztos, hogy itt mi többet nem vásárlunk, és nem is ajánljuk senkinek sem.

Légiriadó

Igazából ez már a második volt, mióta itt vagyunk, tehát mi itt délen nagyon is szerencséseknek mondhatjuk magunkat, Gáza környékén ez napi adagnak is kevés.
Szóval éjjel 0.55kor sziréna szóra ébredtem, egyből tudtam is, hogy mit jelent és azt is, hogy mit kell csinálni. Bemenni a biztonsági szobába, bezárni a vaslemezt az ablak előtt... De hiszen éppen a biztonsági szobában vagyok (az a hálószobánk), nem és nem kellek fel bezárni az ablakot... Inkább kimentem inni egyet a konyhába.
Az igazsághoz azért hozzá tartozik az is, hogy a ház meg a lakásunk helyzete olyan, hogy gyakorlatilag nulla egy találat valószínűsége, mert Egyiptom irányában, ahonnan lőni szoktak, kb tíz méterre található a szomszéd ház, és az első emelet nem túlzottan kiemelkedő célpont.
Pszichésen nem is félelmetes a hatása egy ilyen riadónak, hanem inkább bosszantó, idegesítő. Beszéltem emberekkel utána a riadóról, és egy csomóan az ablakba álltak ki nézelődni, másokat meg az idegesített, hogy honnan veszik azok az emberek, hogy ők most mások életét fenyegessék...

Vacsoracsata

Ez az új őrület itthon, amit tulajdonképpen a Zasszony kezdett el, de aztán egészen rákattantam én is. Arról fogalmam sincs, hogy most még megy-e a sorozat, mi a csatorna internetes oldalán szoktuk nézni a régebbi adásokat.
Tulajdonképpen arról szól az egész, hogy öt ismert embert összeeresztenek, és egy héten keresztül mindig más a vendéglátó közülük. Így alkalmunk nyílik bekukkantani kicsit a sztárok hírességek magánéletébe, lakásába, vásárlási szokásaiba, főzési stílusába. Természetesen attól, hogy híresek még egyáltalán nem biztos, hogy életükben valaha jártak a konyhába (páran közülük egyáltalán nem), így vidám perceket szerezhet csetlés-botlásuk is. Ha meg profik, akkor öröm nézni. :) Azért ez alatt az egésznapos készülődés alatt se maradnak munka nélkül az épp vendégségbe készülők, az ő feladatuk minél több részletet megtippelni a rájuk váró estéből, amiben a féltávon megkapott menükártya is segít (vagy nem).
Aztán jön a vacsora, aminek során igyekeznek egy oldottabb baráti légkörben társalogni egymással és élvezni az estét, vagy ha olyanok, akkor vérre menően cikizik egymást, de mindenképpen a hétköznapi lényükről sokat eláruló formájukat mutatják. És persze a menüsor is általában kevésbé ismert ételeket sorakoztat fel, amikről igy kibicként sokkal könnyebb eldönteni, hogy valaha is kipróbáljuk, vagy soha rá se nézünk.
És végül a lényeg: Vacsoracsata

Raktári este

Mármint mi, a raktári dolgozók mentünk el egy estére, kicsit kirúgni a hámból. Kb. egy éve van tervben a dolog, de valahogy sose sikerült összehozni. A lényege a dolognak, hogy a dolgozók összefogtak, egyeztettünk egy időpontot ami mindenkinek jó, egyeztettünk a munkaügyisekkel, és elmentünk a szállodalánc egyik éttermébe, ahol egy jót vacsoráztunk. Hála annak, hogy rajtam kívül mindenki tizen éve dolgozik a láncnál, az étteremben a séf fogadott minket és a vacsora alatt személyesen felügyelte a kiszolgálásunkat, beszélgetett velünk.
A vacsora az étteremre jellemző házi salátákkal kezdődött, a tálacskákat többször is cserélték, majd jött egy kebab, saslik, máj egyveleg. Welcomedrinknek valami mentolos arakos (ez valami helyi pálinka) italt kaptunk, amiből mindnyájan repetáztunk, majd a vacsorához ki ki sört kért magának.
Elvileg vihettünk volna hozzátartozót is a vacsorára, őutánuk kellett volna fizetni dolgozói kedvezmény mínusz 25%-os árat, de úgy alakult, hogy senki nem hozott senkit.
Végeredményül a kiszolgálás, a menü, a hangulat minden csillagos 5-öst érdemelt, így mindenkinek csak ajánlani tudom, hogyha Eiláton jár akkor nézzen be a Royal Garden szállodában található Izraelit étterembe!

13

Ennyi hónapja költöztünk. Illetve azóta költöztünk még egyszer, de az csak pár háznyi volt, nem egy kontinensnyi. Szóval ha valaki még nem tudná, elhagytuk Európát, és most Ázsiában élünk, nem távol, csak itt a Közel-Keleten. Azon belül is Izraelben, a Vörös tenger csücskében, Eiláton.

Elég sok oka volt annak, hogy így döntöttünk, hirtelen nem is tudnám felsorolni őket, de a lényeg, hogy egy percre se bántuk meg a döntésünket.
Miután kijöttünk három napon belül már munkát is vállaltunk szállodában, én raktáros lettem, míg a Zasszony szobalány. Én egészen jól boldogultam a nyelvvel is, ami a Zasszonynak bizony gondot okozott, mert hiába tanult éveken keresztül Talmudot meg egyéb irodalmat héberül, hiába tanított is ivritet, a beszélt, illetve inkább hadart nyelvvel meggyűlt a baja. Minket egészen hamar nagy meglepetés is ért, mert akárhogy is számoltunk, a havi fizetésünkből nem csak meg tudtunk élni, de még maradt is, és ez a magyar viszonyok után egészen szokatlan volt. Egy hónap után nekivágtunk az önálló lakáskeresésnek a munkásszállás helyett. Viszonylag gyorsan sikerült is találnunk egy megfelelőt, és amin időnként most is elcsodálkozunk az albérlet kifizetése után - a számlákat egyszerűen észre se vesszük mikor levonják, olyan kevés - még mindig kényelmesen megélünk a pénzünkből.
Az új lakásba való költözés után talán két héttel jöttek az első vendégek: volt szomszédok utánunk hozták a kutyánkat, és itt voltak egy hétig. Velük jutottunk el a Delfináriumba, ami egy csalódás volt, mert ha nem fizet az ember több, mint 300 shékelt azért, hogy a delfinekkel úszhasson, akkor csak egy homokos strand az egész, és néha a távolban látni pár vízből kiugró delfint. És eljutottunk az Óceanáriumba is, ami viszont hatalmas élmény volt. hatalmas akváriumok bennük cápák ráják, óriásteknősök, különleges halak, illetve egy torony, aminek kivételesen az alja az érdekesebb, besétálhattunk a tenger alá és az ablakokon keresztül csodálhattuk az élővilágot, ezenkívül még egy üvegfenekű hajóval is tettünk egy kört természetesen vezetéssel egybekötve. Többszáz képet készítettünk fejenként.
Voltunk egynapos túrán Jeruzsálemben és Tel-Avivban, kezdetnek buszoztunk 5 órát Jeruzsálemig, aztán ott elmentünk a Siratófalhoz, majd csavarogtunk kicsit Meásárimban, és irány Tel-Aviv, pontosabban Bnei Brák. Itt meglátogattuk a nagyapám sógornőjét, kicsit beszélgettünk, majd repültünk vissza Eilátra.
Énnekem nagy szerencsém volt a munkahellyel (bár január februárban csak heti 12 órát dolgoztunk, ami a fizetésen is meglátszott), azóta is ott vagyok, és szeretem csinálni a dolgom, de a Zasszony nem volt ilyen szerencsés. Tavasszal jött az, hogy már nem bírja tovább, és itt ő befejezi, de akkor még rá lehetett beszélni, hogy dolgozzon még ott egy-két hónapot, aztán segítenek neki a váltásban. Ő korrektül végig is dolgozta a két hónapot, de aztán mégse segítettek neki, így végül maradt a felmondás és keresett munkát szállodán kívül. Pár nap alatt talált is új helyet, így most egy ruhaboltban eladó, és sokkal boldogabb is, mint a szállodában volt.
A várost, ami tulajdonképpen egy kisváros rengeteg szállodával már elég jól sikerült megismerni, szinte az egészet bejártam már gyalog, kialakultak megszokott útvonalak is. Mi a legújabb részén lakunk ezt a házat is valamikor a 90nes években építették, de még most is épül a környék.
Hát dióhéjban ennyi minden történt itt velünk eddig.